Dübörög a piac, mégsem tudod eladni a lakásod? Vajon mi lehet a baj?
Az első és leggyakoribb hiba, hogy túl van árazva. A tulajdonosok gyakran követik el azt a hibát, hogy a hirdetési oldalakra fellépve keresnek az övékhez hasonló lakást, legalábbis szerintük hasonlót. Majd megállapítják, hogy az övék még ennél is jobb, és ehhez mérten határozzák meg az eladási árat. Vagy valakitől hallották, hogy a szomszéd utcában, egy hasonló lakás mennyiért ment el. Ez több sebből vérzik. A hirdetési oldalakon kínálati árakat látunk. Innen nem tudsz tájékozódni, hogy az adott ingatlan végül mennyiért kelt el. Ráadásul nem szabad két „random” lakást összehasonlítani: nem mindegy, hogy hol helyezkedik el, milyen építésű, milyen szinten, mikor újították fel, hányadik emeleti… és még sorolhatnám, hogy mennyi mindent kell egy értékbecslésnél vagy piaci ármeghatározásnál figyelembe venni. Plusz tulajdonosként hajlamosak vagyunk érzelmileg is kötődni, ezáltal akár nagymértékben túlárazni a saját lakásunkat. Ne érzelmi alapon árazz, inkább kérj segítséget!
Második hiba a hirdetésed rossz minősége. Kezdve a fotókkal. A fotók jelentik a vevőjelöltek számára az első benyomást. Rossz minőségű fotókkal rosszabbnak tűnik az ingatlan állapota. Figyelj pár apróságra: ne legyen sötét, ha lehet, törekedj a természetes fényre mikor fotózol, tehát ne este és ha lehet ne is teljesen borús időben készüljenek a képek. Legyen rend a képeken. A kupi zsúfoltságot kelt, nem adja vissza az ingatlanod tereinek valós méretét. Sőt nem csak a kupi, de ha pl. tele van a lakás képekkel, szőnyeggel vagy egyéb dísztárgyakkal, azt is célszerű lecsökkenteni a fotózás idejére, hogy jobban látszódjanak a terek, a burkolatok. Ha lépten nyomon egy-egy szőnyeg van a padlón például, nem derül ki, hogy milyen szép a parketta alatta. Törekedjünk egy olyan, viszonylag semleges, letisztult állapotra, amibe minél többen bele tudják képzelni magukat, már a fényképek alapján.
Harmadik hiba, nem kérsz ingatlanos segítséget a hirdetéshez. Meg lehet ezért kövezni, de ha Te is dolgozol, akkor nem lesz időd foglalkozni a hirdetésekkel. Mert nem, nem elég egyszer feltenni a legnagyobb hirdetési felületre az ingatlant. Ha nem olyan lakásról van szó, amire hatalmas a kereslet, és fél nap alatt eladható, akkor bizony ezzel nagyon sokat kell foglalkozni. Már ha szeretnéd belőle kihozni a maximumot, és nem áron alul elherdálni. Természetesen fel kell tenni az országos hirdetési portálokra is az ingaltant, de pont ennyire fontos, hogy a közösségi felületeken is megjelenjük. Ráadásul ott nem elég egyszer. A hirdetést folyamatosan előre kell sorolni, hogy látható maradjon. Ez nagyon sok idő.
És nem mindegy a hirdetés minősége sem!
Nagy hiba lehet az is, ha boldog-boldogtalan hirdeti az ingatlanod. Nem, nem érsz el több embert, viszont egyfajta ellenérzést kelt, erölködésre utal, ha minden létező ingaltanirodával leszerződsz. Arra engedsz következtetni, hogy valami gond van a lakásoddal / házaddal! Nézd meg a szimpatikus ingatlanosok hirdetéseit, saját weblapjukat, közösségi profiljukat és szavazz egynek bizalmat. Ez a legcélravezetőbb.
Gyakori probléma még, hogy nincs időd az érdeklődőkre. Nem reagálsz nekik csak hosszú idő után, nem tudsz időpontot adni, türelmetlen vagy esetleg. Nem meglepő, hiszen az eladás mellett dolgozol, családod van. Ennek ellenére a vevők sajnos egyáltalán nem toleránsak és nem türelmesek. El fognak menni, és megvesznek mást.
Ha szeretnél segítséget kérni az eladásban, keress bizalommal! Egyedi szerződésekkel, egyedi díjakkal várlak, elköteleződés nélkül! Dolgozzunk együtt, hozzuk ki a maximumot a Te ingatlanodból is!